Nagy Tünde - Az ébredés kertje

Főoldal | Bemutatkozás

Rólam – Nagy Tünde, Lélekmentor
„Az út Tőlem Hozzád a szíveden keresztül vezet.”

Üdvözöllek, örülök, hogy itt vagy!

Azért vagyok jelen ebben az életben – és itt, ezen a weboldalon is –, hogy a lelked útját segítsem. A földi lét csupán egy pillanat a lélek örök körforgásában, mégis sorsfordítóan fontos. Nem véletlenül születtél ide, ebbe az időbe, ebbe az életbe. De mi is a célja ennek a létezésnek?

Ezek a kérdések engem is újra és újra megtaláltak. Aztán elérkezett egy kardinális pont az életemben, amikor minden életterületem egyszerre omlott össze. Ez volt a lélek felébredésének pillanata. Fájdalmas, mégis ébresztő volt. Innentől kezdve semmi sem maradt a régi, és elindultam befelé – az okok, összefüggések, megértések útján.

2009 óta járom ezt az utat tudatosan.

Miért vagyok itt?

Azért, hogy segítsek neked a változások közepette. Legyen az fájdalom, zűrzavar vagy épp útkeresés – van kiút. Ahogyan a tenger hullámai is folyamatosan változnak, úgy változik a belső világunk is. Néha nem kell mást tennünk, csak felfeküdni a hullámra, és szívből élni, hallgatni a lelkünk hívására.

Én pedig eszközöket adok ehhez az úthoz.

Miben tudok segíteni?

Szeretem a vizet – számomra az érzelmek tükre. Ha te is megérzed ezt a hívást a képeimen, soraimon keresztül, talán nem véletlenül találtál rám. Talán én vagyok az, akivel a te utad is könnyebbé válhat.

Végzettségeim és szakmai hátterem

  • 1992 – Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, magyar–történelem szakos tanár

  • 2001 – JGyTF, szakvizsgázott pedagógus, oktatásvezetői szak

  • 2013 – Kryon School, bioenergia terapeuta

  • 2015 – Metafizikai Akadémia

  • 2018 – Bach-virágterápia konzulens

  • 2018 – Theta Healing® Basic DNA konzulens

  • 2021 – Theta Healing® Advanced DNA konzulens

  • 2023 – Soulpreneur Academy – Szívből vállalkozás, vállalkozásfejlesztés

Továbbá számos önismereti, spirituális és vállalkozásfejlesztési tréningen vettem részt, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma már teljes szívvel kísérhesselek az utadon.

Lélekmentor. Spirituális tanító. Kísérő.

Hiszek abban, hogy a lélek mindig tudja az utat – csak néha emlékeztetni kell rá. Ha úgy érzed, eljött az idő, hogy megértsd, mi miért történik az életedben, és szeretnéd mindezt tudatosan, szívből átalakítani, akkor örömmel kísérlek.
„Nézd meg kedvenc vizes képeimet és helyszíneimet – lehet, hogy már ezek is megszólítanak.”

Szeretettel várlak:

Lelki vezető, transzformációs coach

Szeretettel meghívlak

az Ikerlángok – Lélekút és Kapcsolódás a fizikai síkon című ingyenes online webináriumra!

Egy este, ahol a lélek szintjén kapcsolódunk –
ahol megértheted, miért olyan különleges az ikerláng-kapcsolat,
és hogyan élhető meg a szeretet egysége a fizikai valóságban is.


Időpont: 2025. november 11. (kedd) · 18:00
Helyszín: Online (Google Meet)
Részvétel: Ingyenes, de regisztrációhoz kötött

Szeretettel meghívlak

az Ikerlángok – Lélekút és Kapcsolódás a fizikai síkon című ingyenes online webináriumra!

Egy este, ahol a lélek szintjén kapcsolódunk –
ahol megértheted, miért olyan különleges az ikerláng-kapcsolat,
és hogyan élhető meg a szeretet egysége a fizikai valóságban is.


Időpont: 2025. november 11. (kedd) · 18:00
Helyszín: Online (Google Meet)
Részvétel: Ingyenes, de regisztrációhoz kötött

Szeretettel meghívlak
a könyvbemutatómra!

Gyógyító Történetek – Ahol a szív nyílik, és meggyógyul a lélek

Előadás és könyvbemutató:
Hogyan gyógyuljunk meg a lelki fájdalmainkból?

  • Időpont: 2025. október 15. · 17:00 óra
  • Helyszín: 6720 Szeged, Dóm tér 1. 
    Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
  • Részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött